Az ajtót mi adjuk, a falnyílást viszont Te!

Stúdiónkban és Megrendelőink lakásában a falkáva megléte és minősége a legtöbbet emlegetett probléma. A falkávák elhagyásának vagy elhanyagolásának több oka is lehet, de mivel az utólag szerelhető beltéri ajtót (korunk ajtaja leginkább ilyen) ugyanúgy nem lehet szépen beépíteni egy feltárt okra, mint hiányzó falkávára, ezért foglalkozzunk inkább a megelőzéssel, orvoslással.

Ezen a képen egy normál, egészséges falnyílásba beépített Ajtóház CPL tok látható felülnézetből, egyik oldalt hosszú, másik oldalt - mivel sarokba került az ajtó - rövid falfül. Minden lakásban minimum ilyen feltételeknek kellene várnia az ajtót:

Baloldalt 120mm -es vastagságú fal, jobboldalt szintén 120mm-es falcsonk, 50mm-es kiállással. Itt a hangsúly nem a 120-as falvastagságon van (a falvastagság gyakorlatilag bármekkora lehet), hanem a minimum 50mm-es kiálláson.

Ennek a kis falfülnek hiánya lesz sok-sok bajnak a forrása:

Ha mindkét oldalt megvan a falkáva, könnyen, gyorsan és tisztán építhető be az ajtó, telepítés után sem kőművesre sem festőre nem lesz szükség!

Ezen a képen nyilvánvalóvá válik hogy falkáva nélkül nem fog szépen menni:

Az átfogó toknak, mint ahogy a nevében is benne van, valamit át kell fognia, csak úgy odabiggyeszteni nem lehet. A Megrendelő előtt bajba került kűművesek és kivitelezők instant szuperötlete, miszerint "semmi gond, felfúrunk egy stafnifát és kész" sajnos nem megoldás. A csúnya stafnifára nem fog tökéletesen rátakarni a tok (nem is dolga), az idővel elválik a faltól, egyszóval nézegessen ilyen megoldást az, aki mulasztott.

Ide egy 20 000 Ft.-os, barkácsáruházas, blokktokos kezeletlen fenyő ajtó gond nélkül bemenne, jöhet?:

A tok lóg a levegőben, az átfogandó falkáva helyére hiába fújnánk elképesztő mennyiségű PUR-habot (ami egyébként kivitelezhetetlen feladat), az ajtó garantáltan nem maradna a helyén.

Amikor a kontár mesteremberek győznek, a Megrendelő pedig szenved:

Ha senki nem hajlik akkor majd az ajtós hajlik, és kénytelen a helyszínen kéziszerszámokkal levágni, csonkolni az útban lévő tokborítást, . Belülről a vak is látja, hogy a tok nem szimmetrikus, az ajtó viszont egy leheletnyivel nagyobb, mintha felépítették volna a kávát.

Sánta megoldás, de az ajtó bent van:

A megoldás hátránya, hogy jobbos, befele nyíló ajtólap már nem igazán fér el, a helyszíni vágás természetesen nem egyenes (mint ahogy a fal sem), a fal és a vágott tokborítás találkozásával a festőnek kezdenie kell valamit.

Az utólag szerelhető és állítható Ajtóház tok azért sok problémát meg tud oldani:

Ha felméréskor elfelejtetted mondani, hogy a fal csempézett lesz, ráadásul a csempét alá szeretnéd bújtatni a toknak (ha csak hozzázársz, nincs gond), ha a falad már-már szemmel láthatóan is dől, ha a vakolat domború, stb...

A tokborítás 15 mm-t kihúzva, ennyi egy átlagos csempe ragasztóval:

Fontos, hogy a tok minimum mérete a néveleges méret, egy 120mm-es falra megrendelt tok biztonsággal 120-135mm között állítható, tehát kihúzni lehet, de összetolni nem!

A fenti magyarázat által mindenki számára nyilvánvalóvá válik, mindenki akkor jár a legjobban, ha időben felkerülnek a falkávák, a magyar gyakorlat szerint ezért pedig sajnos a mai napig csak a megrendelő, azaz Te tehetsz a legtöbbet!

Vásárlói kérdések

Hol váltsa el a burkolatot?

Normál ajtó esetében azon a falsíkon kell elváltani a burkolatot, amelyik helyiségbe nyílik az ajtó. Képünkön a burkolt fürdőszobába fog nyílni az ajtó, az ajtólap pedig takarni fogja a burkolatváltást.

Tájékoztatnak ha elkészül az ajtó?

Két értesítést fogunk kiküldeni, SMS és e-mail formájában egyaránt, egyet amikor gyártásba kerül az ajtó (7-10 nappal a készre jelentést megelőzően), és egyet amikor a kész ajtók a raktárunkba kerülnek, ezért kérünk ellenőrizd le még egyszer a megadott telefonszámot, e-mail címet!

Mennyit takar rá a falra az ajtó tokja?

Mivel ajtóid egyedi gyártású, zömében kézzel készített termékek, és mert az ajtó végleges pozícióját a falminőség függvényében a telepítő dönti el, miliméter pontosságú értéket nem tudunk megadni. Amennyiben úgy döntöttél, hogy hozzá zársz a tokhoz, és nem bújtatod be a burkolatota tok alá, érdemes a tok melletti utolsó sor csempét illetve a parkettaszegőt az ajtó telepítését követően beszabni és felhelyezni.

Panellakásba tudtok ajtót gyártani?

Természtesen tudunk. Panellakás falnyílásainál, amennyiben a 150mm-es falból kiáll egy kis 60mm-es csonk (panellakások főfalainak 50%-a ilyen), az ajtó tokja nem tud “ráharapni” a vastagfalra, hiszen a kiscsong megakadályozza ebben. Ezekben az esetekben, ha a Megrendelő nem vési le a 60mm-es csonkot, vagy nem hízlalja fel azt 150mm-es fal vastagságára, az ajtó tokja a 60mm-es csonkra készül, ugyanúgy mint az eredeti “gyári” panelajtó.

Felmérés időpontjában az alábbi információkra lesz szükségünk:

  • Amennyiben a végleges padlóburkolat még nincs lent, milyen vastagságú burkolatot tesztek le?
  • Fürdőszobák, WC-k, mosókonyhák esetében a falburkolat (jellemzően csempe) hozzá zár az ajtó tokjához, vagy alá kerül a toknak, bebújik az alá?
    Fenti képen látható esetben a csempe bekerül a tok alá, tehát az ajtó tokja már a burkolt falvastagságra készül.
  • Amennyiben bekerül a tok alá, és még nincsen kiburkolva a helyiség, milyen vastagságú csempe kerül a falra, mennyivel fog “hízni” a fal?
    Az ajtók nyitásirányát pontosan egyeztesd le a családdal, kivitelezővel! Tudnod kell, hogy kifele vagy befele nyílnak az ajtók, és hogy milyen irányba, kapcsolókat, burkolatváltást és a berendezést is vedd figyelembe!
  • Melyik modell melyik szobára kerül?
    Láthatod, hogy elég sok információra van szükségünk, ezért szerencsés ha döntéshozó felelős személy van jelen a felmérés időpontjában, kőművesek, festők, szomszédok jellemzően nem vállalnak felelősséget.

Ne feledd! Az ajtók értékes lakberendezési tárgyak, túl korán ne építtesd be, mert más miunkások nem fognak vigyázni rájuk, kérd a telepítést akkorra, amikor már az összes szakipar levonult.

Nyomtasd ki ezt az anyagot és add a mesterek kezébe, követeld meg tőlük a falkávákat!

Nyomtatható változat letöltése

Ezt találod ajtó stúdióinkban


Rengeteg beltéri ajtó

Először is rengeteg beltéri ajtót. Az egyes kategóriákat igyekszünk a legnépszerűbb dizájnokban bemutatni, tehát ha ellátogatsz hozzánk a sikermodellekkel fogod magad szemben találni, így minimális kockázattal teheted le a voksodat valamelyik ajtó mellett.


Maximális felkészültség

Másodszor, maximálisan felkészült, szakmailag megkérdőjelezhetetlen, hosszú évek során elképesztő rutinra szert tett beltéri ajtó értékesítőket, akik bár stílusukat tekintve meglehetősen eltérőek, garantáltan profi módon fogják kezelni megrendeléseidet.


Rengeteg kiegészítő

Továbbá, számos olyan kiegészítőt, amire egy építkezés során amúgy is szükséged lehet, legyen az bejárati ajtó, laminált padló, kilincs vagy akár fürdőszoba-felszerelés, ráadásul csoportos vásárlás esetén kiemelt kedvezményben részesítünk!


Ingyenes parkoló

Ingyenes parkolót, tágas átlátható klimatizált ügyfélteret, kényelmes tervezési lehetőséget, ital-automatát, mozgássérült-feljárót, és még egy jeltolmácsot is (Bécsi út), ha épp arra van szükséged. Beltéri ajtó stúdióink frekventált, jól megközelíthető forgalmas városrészeken találhatóak.

Beltéri ajtó megrendelés menete


Információ gyűjtés

Mielőtt ellátogatsz stúdiónkba érdemes honlapunkon kicsit tájékozódnod az egyes beltéri ajtó kategória, felület, szín tekintetében. Erre kitűnő lehetőséget nyújt a szűrhető munkáink menüpont, ahol vásárlóink otthonában beépítve, valóságos környezetben tekintheted meg az ajtókat, továbbá számtalan felületismertető cikket találsz oldalunkon.


Megrendelés

Amikor már egy kicsit letisztult, hogy mit szeretnél, válaszd ki a hozzád közelebb eső Ajtóház stúdiót és látogass el hozzánk. Ha már nálunk vagy, értékesítőnk megadja a szükséges tájékoztatást, kiszámolja az elképzelt beltéri ajtód értékét, aminek megrendelés esetén az ötven százalékát be kell fizetned, mint előleget.


Helyszíni felmérés

Amennyiben igényeltél helyszíni felmérést, szakértő kollégánk ellátogat ingatlanodba szemrevételezni, véleményezni, és felmérni a beltéri ajtónyílásokat. Ezt követően, ha minden rendben van kezdetét veszi a gyártás. A gyártás menetéről pontos értesítést kapsz email és SMS formájában egyaránt, tehát gondoskodunk róla, hogy tudd gyártásba került az ajtód, legyártottuk és a raktárunkban van (általában a megrendelést követő 2-4 héten belül, pontos gyártási időről érdeklődj bemutatótermeinkben).


Fizetés

Amikor elkészült az ajtód, raktárra érkezett, rendezned kell a megrendelés végösszegét utalásos vagy készpénzes fizetési formában. A fizetést követően a megrendelésnek és igényednek megfelelően, telepítjük, szállítjuk vagy el tudod szállítani a beltéri ajtóidat.


Telepítés

Beltéri ajtó telepítés esetén kollégáink a helyszínre érkeznek az előre egyeztetett időpontban, és megkezdik a telepítést, aminek körülbelül fél-egy óra ajtónként a telepítési időigénye. Telepítés végeztével rendezett helyszínt hagyunk magunk mögött. A beltéri ajtókat szakszerűen beállítva, a szemetet összeszedve, szemetes zsákba gyűjtve ér véget a munkánk.


Karbantartás

Beltéri ajtóid beépítést követően gyakorlatilag karbantartás nélkül hosszú-hosszú évekig, évtizedekig teszik majd dolgukat, nyílnak-csukódnak, szemet gyönyörködtetnek, szigetelnek stb.. Amennyiben valamelyik beltéri ajtód idő közben véletlenül megsérülne, vagy csak megváltozott az ajtóval kapcsolatos elképezlésed (pl. más üvegezért vagy nyitásirányt szeretnél) kérünk vedd fel a kapcsolatot irodánkkal és mi segítünk!

Így válassz beltéri ajtót


Stúdiónkban alapvetően két dologgal foglalkoznak hosszasan vásárlóink

Milyen legyen a beltéri ajtó felülete, és milyen legyen az ajtó dizájnja. Az összes többi paraméter (méret, lapszerkezet, szigetelés) általában csak pár perc foglalkozást igényel.


A beltéri ajtó felületét, mint kategóriát is szokás kezelni, rangsor szerint lentről felfele

Szabvány dekor, CPL, porfestett, fafurnér.
Amennyiben kedvező ár-fekvésű ajtót keresel, akkor érdemes dekor vagy CPL felületben gondolkoznod. Ha szeretsz gyönyörködni az apró részletekben, fogékony vagy a természetes anyagok nyújtotta szépségek iránt, akkor válaszd a porfestett vagy fafurnér kategóriát.
Amikor hezitálsz, és nem tudod eldönteni, hogy mennyit áldozz erre a dologra, akkor azt tanácsoljuk, hogy vedd figyelembe az ingatlanod általános műszaki színvonalát, az ingatlanpiacon belüli tervezett pozícióját. Ezekhez a tényezőkhöz igazítsd a beltéri ajtódat, ugyanis az ajtó hatalmas felület ( átlagosan 6m2 felület) és ráadásul függőlegesen áll a lakásban, tehát nem tudod nem észrevenni.


Egy érdekes eset

Néhány beruházó felismerte a beltéri ajtóban rejlő lehetőséget, prémium kategóriás nyílászárókkal “húzzák fel” az amúgy nem kifejezetten igényes megoldásokat tartalmazó ingatlanjaikat. A plusz párszázezer forint többletköltségből 2-3 millió extra bevételre tesznek szert eladáskor, de a külföldi diákok számára kiadandó bérlakásokba is általános választás a százezres beltéri ajtó.

Budai bemutatóterem

  • Cím:
  • 1032 Budapest,
  • Bécsi út 185.
  •  
  • Tel: +36 1 240-3625
  • E-mail: info@ajtohaz.hu
  •  
  • Részletek

Pesti bemutatóterem

  • Cím:
  • 1107 Budapest,
  • Száva utca 8.
  •  
  • Tel: +36 1 433-2828
  • E-mail: info@ajtohaz.hu
  •  
  • Részletek

Nyitva tartás

  • Hétfő: 9-18 óráig
  • Kedd: 9-18 óráig
  • Szerda: 9-18 óráig
  • Csütörtök: 9-19 óráig
  • Péntek: 9-16 óráig
  •  
  • Szombat: 9-13 óráig
  • Vasárnap: ZÁRVA

Kövess minket

Ezen a weboldalon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményt elérése érdekében. Ha beállításaid módosítása nélkül folytatod, beleegyezel, hogy minden cookie-t elfogadsz az Ajtóház weboldaltól. További információ